Mint a gyerekeinek rendszeresen olvasó és folyton a könyveket böngésző szülő, nekem erről a kérdésről megvan a személyes véleményem. De szerettem volna jobban körbejárni ezt a témát.  Mit mondanak a szakértők? És a szülők? 
Kevés konkrétumot találtam erről a témáról hivatalos helyekről a kutatásaim során, a megfogalmazások általában óvatosak és általánosak. Egy helyen azt olvastam, hogy a szakma személyesen ismeri egymást, konkrétan az írók, az illusztrátorok, a kiadók, a kritikusok, így nehéz konkrét dolgokat megfogalmazni anélkül, hogy azt valaki személyeskedésnek venné. Megkérdeztem hát a szülőket, a gyerekeket, az utca emberét. Véleményük szerint a jó mesekönyv: 

Végre itt a tavasz és vele együtt megjelentek a friss zöldségek a piacon. Vitaminra éhes szervezetünk alig várja már, hogy újra töltekezhessen. Vajon így van ez gyermekeink esetében is? Konkrétan: mennyire könnyű velük a salátát, a friss zöldséget megetetni? 

Sokáig nálunk a salátaöntet volt a kulcs. Egy jó öntettel megettek mindenféle salátát. Ha csak keveset is, de azért lecsúszott pár levél friss zöld, hozzászoktak, hogy a saláta a mindennapos étkezések része, van helye a tányérjukon. Aztán rájöttek, hogy az öntetet nem csak a salátára lehet tenni, hanem a húsra, tésztára, meg gyakorlatilag mindenre. Na, most már gondolkodhatok új ötleteken, hogy mivel vegyem őket rá a salátaevésre. Vagy úgy általában, mivel lehet ösztönözni a gyerekeket, hogy megegyenek, vagy megkóstoljanak ételeket, amelyekről mi tudjunk, hogy szükségesek?  Zoé lányom iskolájában nagyon jó tippet kaptam. 

Többgyermekes anyaként tapasztalom, hogy vannak olyan visszatérő, napi cselekvések, amelyek képletesen vett harcszíntérré változtatják otthonunkat. Nekem fontosak, gyermekeim pedig mindent megtesznek, hogy ne kelljen elvégezni őket. Nálunk ilyen a fogmosás. Másnál talán az öltözködés? A rendrakás? Vagy mindezek együtt?

Nagyon szeretek fogat mosni, tehát nem innen jön az ellenállás - vagy pontosabban inkább az érzést szeretem, ha meg van mosva a fogam - és persze szeretném a gyerekeimnek is megmosni a fogát esténként. Ez az esti lefekvés előtti utolsó aktus, mialatt néha végiggondoljuk a napot, vagy megbeszéljük mi volt a vacsora és mit is kell kimosni a fogak közül. Vagy csak csöndben vagyunk egy percre... Ez az esti rituálénk része, nemcsak higiéniai szempontból fontos, hanem a gyermek napirendjének, a napi ritmuskialakításában is. 

Mondd el és elfelejtem; mutasd meg és megjegyzem; engedd, hogy csináljam és megértem. (Konfuciusz)

Talán nem túlzás azt állítani, hogy mindenki ismeri ezt az alapelvet, még akár alkalmazzuk is időnként, de vajon sikerül-e eszerint élnünk, gyermeket nevelnünk, sikerült-e ezt az elvet a mindennapjainkban is átültetnünk a gyakorlatba? 

Sokszor kapom azon magamat, hogy magyarázok a gyereknek, pl. a reggeli készülődés idején: igyekezz, edd a reggelit, vedd a kabátot, stb. Pedig ha komolyan venném Konfuciuszt, bizony nem a szám járna, hanem mutatnám, hogy mit csináljon.

Mit lehet a 2-5 éves kisgyermekeknek a környezeti nevelés területén tanítani? 

Mindent, és semmit. Valószínű, hogy úgy nem túl sokat, hogy ezt tedd, ezt meg ne tedd drága gyermekem. Nem folyatjuk a vizet, külön gyűjtjük az újrahasznosítható szemetet, leoltjuk a villanyt, nem szemetelünk az utcán, stb. - bármilyen fontosak is ezek a szabályok, nem fog a piciknek beépülni csak akkor, ha tőlünk látja a példát és időnként el is mondjuk nekik, hogy mit miért csinálunk így. Ami például a saját gyerekeimnél hatékonynak bizonyul, mikor a szobanövényeket a védelmembe veszem és elmagyarázom, hogy miért nem téphetik le a levelét - hogy a növény is érez, és olyan neki, mintha az ujjait csipkednénk, ha letépjük a leveleit. A gyakori természetjárás, kirándulás is segít érzékenységük kialakításában, de télen a természetfotók, állatos képek, növényekről szóló mesék is segítségünkre lehetnek. Fontos, hogy ne csak halljanak róla, hanem lássák a példát a családban a környezettudatos életmódra, illetve megtapasztalják, élményekhez kössék a minket körülvevő természetet, a minket körülvevő környezetet és annak ismeretét.

Turnézik a SzóKiMondóka 2. rész

A Négyszögletű Kerekerdő lakóinak kalandjai Bostonban folytatódtak. A három kaliforniai előadás (az erről szóló blogbejegyzést itt olvashatod: Turnézik a SzóKiMondóka) után Bostonban, a méteres hó alatt fekvő északi városban léptünk fel múlt szombaton utoljára, a Bartók Béla Bostoni Magyar Iskola és Óvoda (www.boskola.org) meghívására. A téli szünet ellenére közel kétszázan jöttek el az előadásra. A három kiválasztott mese, amit a Pilvax Playersszel előadtam a Bukfi, bukfenc, bukferenc, a Lószerafin legyőzi önmagát és a Költői verseny voltak. Lázár Ervin meséi egyszerre szólnak felnőttnek és gyermeknek egyaránt. A mesék tanulságai röviden: félelmeinket leginkább jókedvvel és bátorsággal győzhetjük le, csalással nem lehet győzni és a mindennél fontosabb erő a szeretet - ha röviden szeretnénk megfogalmazni az egyes mesék tanulságait. Dömdödöm szerepében tündököltem, aki önmagában is megérne egy blogbejegyzést. Ő az a medvebocs, aki mindenkit megért és szeret, mindennek örül, de őt csak akkor érted meg, ha viszont szereted, hiszen csak annyit hajlandó mondani, hogy dömdödöm. De mivel az szívből jön, bőven elég arra, hogy megnyerje vele a versenyt.

Mi előadók is nagyon élveztük az előadást, de a legfontosabb, hogy a jelenlévő gyerekek és családjaik is. Ezek az alkalmak nemcsak a külföldön élő magyar közösséget kovácsolják jobban össze, hanem a magyar nyelv gyakorlása mellett a kultúra átadása is céljuk. A kétnyelvű családban nevelkedő gyerekek ugyanis nemcsak két nyelvet, hanem két kultúrát, két szokáskört kapnak. Ez lehet teher, nehézség, de lehetőség is: ők több nyelven hallgathatnak mesét, több nyelven énekelnek, mondókáznak... Ne féljünk ettől, nem terheljük túl a kicsiket ezzel, ők így észrevétlenül, játszva tanulnak, fejlődnek és sajátítanak el két nyelvet, és két kultúrát. Fontos megteremteni nekik a lehetőséget, hogy ne csak otthon, az egyik szülőtől hallják az adott nyelvet, hanem közösségben, számukra szórakoztató eseményeken is. Ezért is vágtunk bele ebbe a turnésorozatba, hogy mi is kínáljunk egy ilyen szórakoztató magyar nyelvű élményt a helyi magyar gyerekeknek.

Nosztalgiázom... A legkisebb gyermekem 2 hónapja lett 3 éves. Tisztán emlékszem a szülés körülményeire, Goda Krisztinával volt megbeszélve egy találkozó, amelyen a közös filmes pályázatunk részleteit akartuk megbeszélni a pályázatot befogadó szervezettel, mert cég akkor még nem volt. Aznap hajnalban indult meg a szülés, így a találkozót le kellett mondanom. Helyette egy pár órás kismanó szuszogott a nyakamba nappal, hogy aztán ébren tartson éjszaka. 

De nemcsak a kisbabám tartott ébren éjszaka, hanem a SzóKiMondóka is... A párhuzam adott. Először csak egy apró gondolat fogan meg odabenn... Motoszkál a fejedben... Először csak a tiéd. Később megosztod az ötletet a szűk családoddal... Aztán szép lassan formát ölt, "mozgolódni kezd" önálló élete lesz, majd megszületik, neve, számai, papírjai lesznek, és te csak kapkodod a fejed, hogy mi lett a te kis apró gondolatodból...

 A vállalkozás "születéséig" csak az alapötlet, meg a forgatókönyvek voltak meg, és persze csak mi dolgoztunk a megvalósításon. A céggel hamarosan lettek gyakornokaink - később belőlük lett a hivatalos SzóKiMondóka csapat - akik a gödöllői albérletbe jártak ki nap, mint nap vállukon cipelve laptopjaikat. Aztán lett irodánk. Aztán lett költségvetésünk, üzleti tervünk, statisztikai számjelünk. Könyvelőnk. Startup versenyes helyezéseink. Marketing tervünk. Facebook oldalunk. Honlapunk. Nevünk, logónk, küldetésünk. Termék, az még nem volt. Csak vállalkozó kedv és hit, hogy a nehézségek ellenére is meg tudjuk csinálni. És jó lesz. 

Szülőként számomra az a legfontosabb, hogy családom, gyermekeim boldogak legyenek. De mit is jelent a boldogság fogalma? Mit tehetünk annak érdekében, hogy a boldogság folyamatosan jelen legyen gyermekeink és az egész család életében?

Ezen a héten rendhagyó módon, egy - a  korábbi kérdésekre választ adó - könyvet fogok ajánlani nektek. Ez a könyv rengeteg tanácsot, segítséget adott nekem abban, hogy gyermekeim boldog környezetben, boldogan éljenek és nőjenek fel.

Goldie Hawn – Hogyan neveljünk boldog gyermeket?

A sikeres színész és producer Goldie Hawn ajándékozott meg bennünket ezzel a könyvvel, Wendy Holden társírójának segítségével. A könyv megszületését 10 éves kutatómunka előzte meg és örvendetes, hogy megjelenését követő 2 éven belül már magyarul is olvashatjuk az Édesvíz kiadó jóvoltából. 2001. szeptember 11. eseményei indították el Goldiet azon az úton, hogy mit tehetne ő az amerikai gyermekekért, hogyan tehetné boldogabbá életüket, hogyan segíthetné őket abban, hogy magukban keressék meg a boldogság kulcsát és ne kívülről, másoktól várják életük megoldását.

Részt veszek itt az Egyesült Államokban egy olyan szülői közösségben, amely fontosnak tartja a magyar nyelv megőrzését. Ennek keretében, az elmúlt néhány napban az Államok nyugati partvidékén jártam Lázár Ervin Négyszögletű kerek erdő meséit előadni nyolcad magammal. Ahol bemutathattam a SzóKiMondókát, és az előadások előtt, vagy után tartottam SzóKiMondóka foglalkozást is, tanítottam gyerekdalokat, játszottunk a szókártyákkal, a macival, a török basával. 

Meglepően sokan vettek részt ezeken az előadásokon az ottani magyar közösségekből, s bár nem mindenki ismerte a gyerekdalokat, az olvasás már mindenhol igen jól ment. Itthonról nézve lehet, hogy ez nem tűnik olyan nagydolognak, de  egy teljesen más nyelvterületen, más kultúrában élve ezek az élmények rengeteget számítanak, a magyar nyelv, a kultúra megőrzése, átadása szempontjából, illetve az sem másodlagos, hogy minket felnőtteket visszarepít a Magyarországon töltött gyermekkorba. Ha gyermekeink velünk énekelnek egy magyar dalt, ha együtt mondókázunk, ha mesét olvasunk, vagy ebben az esetben mesejátékot adunk elő élőben, magyar nyelvi fejlesztő foglalkozásokkal tarkítva, akkor közelebb hozzuk a kisebbekhez a mi otthonról hozott emlékeinket, élményeinket. Amellett, hogy a magyar nyelvet nem hagyjuk feledni, használjuk és gyakoroljuk. Itt született gyerekek részéről ez már önmagában is nagy eredmény és a szülők erőfeszítéseit dicséri.  

Egymást kizáró és teljesen ellentétes fogalmak? 

Mint három gyermek édesanyja, és mint a SzóKiMondóka kitalálója, "anyukája" is sokszor találkozom ezzel a kérdéssel: kell-e fejleszteni, s ha igen, mivel és hogyan - vagy elég, ha hagyjuk, hogy játsszon a gyermekünk minél többet és minél szabadabban. 

Sok tanácstalan szülő keres meg ezzel kapcsolatban. Egyik oldalról azt hallják, a szabad játék mindennek az alapja, a gyereknek semmi más dolga  nincs, mint játszani, másik oldalról pedig elárasztanak minket a fejlesztő játékok és szinte kötelező foglalkozni a témával. Tapasztalataim szerint sokszor egymásnak ellentmondó irányzatoknak állítják be a szülők, pedagógusok vagy pszichológusok e két fontos fogalmat, mintha két, egymást kizáró tevékenységről lenne szó. Mint mindig, az igazság középen van: mind a kettő elkerülhetetlen és elengedhetetlen.  

A szabad játék hasznosságát nem lehet eléggé hangsúlyozni; fejleszti az érzékeket, a mozgást, a fantáziát, a társas kapcsolatokat, stb. Viszont, aki gyereket nevel, tudja, hogy csak az idő egy részében köti le a gyermekeket. Van, amikor irányított játékra van szükségük és bizony, elkerülhetetlen a fejlesztés is. Ha nem tetszik a "fejlesztés" szó, mert erőltetett fejlődést sugall vagy, mert azt gondoljuk, hogy magától is fejlődik gyermekünk, akkor alkalmazzuk nyugodtan a "foglalkozás" kifejezést. Azt senki sem vitatja, hogy a gyermekkel foglalkozni kell, s minél többet foglalkozunk vele, annál jobban fogja tudni magát lekötni egyedül, annál hamarabb lesz képes önálló tevékenységekre. A velük való foglalkozás tehát fontos, hasznos, és eredményes is.