Milyen a jó gyerekkönyv?

Mint a gyerekeinek rendszeresen olvasó és folyton a könyveket böngésző szülő, nekem erről a kérdésről megvan a személyes véleményem. De szerettem volna jobban körbejárni ezt a témát.  Mit mondanak a szakértők? És a szülők? 
Kevés konkrétumot találtam erről a témáról hivatalos helyekről a kutatásaim során, a megfogalmazások általában óvatosak és általánosak. Egy helyen azt olvastam, hogy a szakma személyesen ismeri egymást, konkrétan az írók, az illusztrátorok, a kiadók, a kritikusok, így nehéz konkrét dolgokat megfogalmazni anélkül, hogy azt valaki személyeskedésnek venné. Megkérdeztem hát a szülőket, a gyerekeket, az utca emberét. Véleményük szerint a jó mesekönyv: 

- könnyen olvasható, értelmezhető, 
- szerethetőek a főszereplői
- fejleszti a gyermeket, 
- értékrendet tanít, 
- szülőbarát is 
- és megfelelően illusztrált.

Egy másik forrás azt nevezte jó gyerekkönyvnek, amelyik változatos, de nem bonyolult szerkezetű, fejleszti a szókincset, olvasásra sarkall. Elgondolkodtat, kérdéseket tesz fel. Egyes szakértők kiemelik a kulturális hátteret, a magyar nyelv helyes használatát, a magyar szófordulatok és kifejezések alkalmazását, mert a könyvek beszélni is tanítanak, hiszen a mesék nagyszerű szókincsfejlesztő eszközök. Emellett a jó mesekönyv szórakoztató, ha lehetséges gyermeknek és felnőttnek egyaránt. És persze megfelelően illusztrált. 

De milyen a jó mesekönyv illusztráció? 

Fontos, hogy pontos és értelmezhető legyen, nem láthat a rajzon mást a gyermek, mint amit olvas a szövegben. Az arány is fontos, hogy a szöveg és a rajz ne elnyomják egymást, hanem kiegészítsék egymás szerepét. Míg olvasunk, a gyermek szeme az illusztrációkat nézi, - fontos, hogy legyen ideje megemészteni az egyes képeket, összerakni a fejében a szöveggel, kitölteni a fantáziájával azt, ami nincsen lerajzolva. Ha túl sok minden történik egy képen, akkor nem árt, ha ott csendben maradunk, míg szemlélődik, elmerül a részletekben. 
A részletekre való odafigyelés képessége az olvasásra készíti fel, ezért fontos, hogy hagyjunk időt a rajzok megfigyelésére. Akár el is kezdhetünk beszélgetni a rajzról, a meséről, az mindig jó, ha megállunk egy pillanatra az olvasásban és megbeszéljük a történteket. De elrévedezhetünk egy festményen, vagy fényképen is, az is nagyszerű szórakozás. 
Ugyanakkor az is fontos, hogy ne legyen a mese minden részlete lerajzolva, ugyanis csak akkor használja a gyermek a fantáziáját az egyes jelenetek elképzelésére, ha azokat nem kapja meg készen az illusztrációkban. (Ezért olyan káros a sok TV nézés, mert a sok készen kapott kép eluralja a gyermek képi világát és lassan kiírtja saját fantáziáját.)

Rengeteg mesekönyv van a boltok polcain, sokszor nehéz a választás. De az egyik legfontosabb és legkevesebbet hangoztatott szempont, számomra legalábbis, az együtt eltöltött idő minősége. Én olvasom fel a mesét, velem beszélget róla a csemetém, tehát fontos, hogy én is tudjak vele azonosulni, nekem is tetszenek az illusztrációk, még akkor is, ha nem én vagyok a fő szempont. A közös meseolvasásban három szereplő van, aki olvassa a mesét, aki hallgatja és mesekönyv. Mindhárman kellünk ahhoz, hogy egy mindennapos, várt, rituálé legyen a közös olvasásból.