Első bejegyzésként arról az ellentmondásról írnék, ami a gyerekek ellátása és tanítása között feszül.
Minden anyuka ellátja gyermekét: tisztába teszi, megeteti, elviszi sétálni, vagy a játszótérre, este megfürdeti, lefekteti, közben ezerszer megpuszilja, megölelgeti, ha kell vigasztalja, bátorítja, stb. Ezek teljesen természetes dolgok, amire van időnk, ha anyukák vagyunk. Hogy leülök-e vele számolgatni, olvasgatni, vagy játszani, az már más kérdés - nem ordít-e a másik, kifut-e a leves, van-e tiszta ruha holnapra - számtalan tényezőtől függ, hogy úgy érezzem: van erre is időm.
Mivel ez nekem sem egyszerű, ezért itt igyekszem csupa ötperces technikákat bemutatni, röptében megvalósítható dolgokat, amire nem nagyon kell külön időt szánni.
Ilyen például, ha útközben beszélsz hozzá. Elmondod neki mit lát, míg sétáltok, mit csinál a másik gyerek, milyen az az autó - piros, kék, halk, hangos, stb. Hány fa van útközben, kicsik, vagy nagyok. Minél több jelzőt használsz, annál jobb. Mindig arról beszélj neki, amit épp lát, hall, érzékel - nem amit látott vagy látni fog - ezek később kialakuló képességek, a babáknak, kisgyerekeknek a jelenben velük történő dolgok a fontosak és ebben tanulhatunk tőlük.
-------------------------------------------------------------------------------------------------------
A blogot hetente 2-3 alkalommal igyekszem frissíteni. A projekt, amelyen dolgozom, a blog névadója, a SzóKiMondóka. A facebookon és a honlapon többet is megtudhatsz róla.
Iratkozz fel a SzóKiMondóka hírlevelére, ha érdekelnek a hasonló bejegyzések!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.